2011. április 29., péntek

Jászai Mari: Jászai Mari írásai - Jelenlegi ára: 2 520 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Jászai Mari írásaiA könyv listaára: 3074 Ft. Leírás:
A magyar színjátszás kiemelkedő egyéniségének, Jászai Marinak az írásaiból válogat a jelen kötet. Az összefoglaló cím három ciklust takar, ezek közül az első az Emlékezések, a második Naplójegyzetek, a harmadik pedig Cikkek, tanulmányok című fejezet. Az első részben fordulatos életét írja le. A korán árvaságra jutott lányt rokonai vették magukhoz, akik tízéves korában pesztonkának adták, először Pesten, később Bécsben szolgált, majd a königgrätzi csatában markotányosnőként tevékenykedett. De komédiás hajlama, amelyet édesapjától örökölt, nem hagyta nyugodni, és színésznőnek állt. Először Székesfehérvárott lépett fel, majd Budára, később Kolozsvárra szerződött, ahol tizenhét éves korában házasságot kötött Kassai Vidor komikussal. 1872-ben lett a Nemzeti Színház tagja, és ezután - egy esztendei megszakítást kivéve, amikor a Vígszínházhoz szerződött - haláláig a nemzeti társulatának volt a tagja. Emlékiratából kitűnik, hogy még idős korában is nyughatatlan természet volt, mindig a maga igazát kereste, évtizedek múltán is a friss átéléssel tudta visszaidézni régi sérelmeit. A második részben az 1893 és 1926 között vezetett naplójába lehet belelapozni: ez nemcsak a korabeli színházi, társadalmi, illetve magánéleti események regisztrálása, hanem gondolatainak foglalata is. Ahogy a cím is utal rá, a harmadik fejezetben a korabeli színházi élethez kapcsolódó cikkei, hosszabb lélegzetű írásai (Elektráról Duse vendégszereplése alkalmából Bánk bánról A wieni Hamlet stb. ) olvashatóak. Jászai Mari kötete nem könnyű olvasmány, mert néhol emelkedetten, olykor dagályosan ír, de akiket érdekel a színésznő élete és a korabeli színházi világ, bizonyára nem találják zavarónak stílusát. ISBN: 978-963-329-115-3A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 2 520 Ft

Az aukció vége: 2011-05-02 15:45
. Jászai Mari: Jászai Mari írásai - Jelenlegi ára: 2 520 Ft